Ezt a kérdést kaptam nemrégiben és ahogy a válaszon gondolkodtam arra jutottam, hogy ez a kérdés megér egy bejegyzést, mert hátha másoknak is hasznos lesz, hiszen ami nekem nyilvánvaló és magától értetődő, az nem biztos, hogy másnak is az, úgyhogy jöjjön egy lista a teljesség igénye nélkül.
Nagyon leegyszerűsítve azt mondom, hogy tudok neked segíteni a legtöbb olyan dolog megtervezésében, amit nyomdában nyomtatnak, illetve megtervezem az internetes felületeken való megjelenésekhez szükséges anyagokat is.
Logó: az egyik első és nagyon fontos lépés általában a vállalkozás arculatának megtervezése. Ennek az egyik legfontosabb eleme a logó. Ideális esetben készül egy arculati kézikönyv, mely pontosan meghatározza a logó használatát, az arculat színeit, a tipográfiát, a képi világot, ikonokat, piktogramokat és mindezek használatának módját.


Névjegykártya: bár a digitalizált világban már úgy tűnhet, hogy nem igazán van rá szükség, nekem az a tapasztalatom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor jó, ha elő tudunk kapni egyet. Például egy bemutatkozásnál, amikor az első benyomást egy jól megtervezett névjegy is nagyon jól meg tudja támogatni.


Szintén hasznosak az arculatba illő irodai kellékek és papíráruk, ha használsz ilyesmit:
- levélpapír, borítékok
- bélyegző
- mappa, reklámtoll stb.
Ha kezdő vállalkozásról van szó az első időkben biztosan, de később is szükség lehet a reklámozást, marketing tevékenységet és értékesítést segítő anyagokra.
Ami ezek közül a nyomdában készül(het):
- szórólap
- plakát
- molinó
- mindenféle táblák, feliratok
- roll-up
- nyomtatott megjelenésű hirdetések sablonjai
- ajánlattételi sablon
- prospektus



A napi működéshez tevékenységtől függően elég sok dolog szóba jöhet, próbálom egy rövidebb listába összeszedni a leglényegesebbeket:
- árlisták
- étlap, itallap, éttermi alátét
- bérletek (fitness stúdiók, edzőtermek stb.)
- ajándékutalvány
- kuponok, kedvezménykártyák stb.

Ezek lennének tehát a fizikai dolgok, most jöjjenek a webesek. Ma már elengedhetetlen az internetes jelenlét, a weboldalak, webáruházak, közösségi oldalak használata kikerülhetetlen. Ebben is tudok neked segíteni, hogy szép, a márkádhoz, arculatodhoz illő megjelenésed legyen ezeken a felületeken is. Ilyenek például a következők:
- online hirdetések kreatívjai
- bannerek
- közösségi oldalalak profil és borítóképei
- események kreatívjai
- weboldalakra tervezett grafikus elemek, képek, ikonok stb.
- Instagram highlights cover


Hirtelen ennyi jutott eszembe ami egy vállalkozásnál az első időkben szóba jöhet, de persze ezen kívül volt már a „praxisomban” sok mást is, terveztem például:
- óvodai és bölcsődei bútorokhoz egyedi grafikákat (Manó bútorcsalád, Luna bútorcsalád)
- gyermek ágynemű mintát
- gyerekszobai szőnyeghez mintát
- gyermekeknek készült színezőket, foglalkoztatókat, melyeket többek között megtaláltok itt: gyerekdekor.hu és itt szulotamogato.hu
- iskolai tablókat
- gyermeknevelési témájú segédleteket
- köztéren elhelyezett információs táblát
- köztéri memóriajátékot
- egyedi pólók mintáit
- könyvborítót, ebook és nyomtatott formában
- egyedi bicska designt
- posztereket
- stb. stb.









